Nekem csak jó: ugyanazért a pénzért sokkal kevesebbet kell csinálnom, elvégre Sapics majd bevagdossa a labdákat öt méterről” - közölte mosolyogva az újabban két milliméteres hajjal virító Kásás Tamás azzal kapcsolatban, hogy az új szabályok rendszerében milyen idény vár rá Savonában az olasz bajnokcsapatnál. A Dominóban játszó klasszistárs, Biros Péter sarkosabban fogalmazott: Szépen elköszönhetünk a szélsőktől és a centerektől, nekik ezentúl nem lesz sok szerepük.” Ez persze az első reakció, hogy végül mi sül ki a szabálykönyv 2005-ös átírásából, az az előttünk álló hónapokban derülhet ki.

A vízilabda képe az elmúlt évszázadban kétszer változott meg döntően: 1950-ben az állójáték megszűnésekor, illetve 1970-ben, amikor időkorlátok közé szorították a támadásokat és az emberelőnyt. Azóta nagyobb csavarás nem történt, csupán a játékot tették dinamikusabbá a kiállítások időtartamának fokozatos csökkentésével - a farvízen (LEN-kupa, junior-vb) kipróbált egyéb módosításokat sohasem vezették be. Hét méteren túlról kettőt ér a gól, legyen csak 25 méteres a pálya (ma 30), játsszanak kis labdával (a nőivel a fiúk is), a csapatok létszáma legyen öt plusz egy: a tesztek után végül visszahőköltek az elképzelésektől. A szeptemberben életbe léptetett új pontokban az az érdekes, hogy ezeket csupán egy-egy zugtornán” próbálták ki, inkább csak vitatkoztak róluk - viszont ezek szerint kell játszani (bár a mostani kísérleti évad, ami nem működik, azt kirostálják).

Amellett, hogy harminc év után hozzányúltak a támadóidőhöz (35-ről 30 másodperc), a legfontosabb változás a szabaddá tett terep a szabaddobásoknál: öt méterről ugyanis sokkal többen tudják belőni a labdát, mint hét méteren túlról (az elit szintjén rutinfeladat ötről relatíve zavartalanul kapura lőni, hovatovább ziccer). Ráadásul a kétkezes blokkok száműzése csökkenti a védők repertoárját, ugyanakkor minden eddiginél fittebb pólósokra lesz szükség, hiszen kevesebb lövésből lehet szöglet, továbbá a támadóidőből hiányzó” öt másodperc is gyorsítja a pólót.

Ezzel csak az a gond, hogy a vízilabda nem mindenütt olyan népszerű, mint nálunk - azaz a cél az volna, hogy minél több helyen elterjedjen, s minél több helyen élvezzék. Agyonverve azonban nehéz szépnek látni a játékot - az új regulák nem közelítik egymáshoz az erőseket és a gyengéket, épp ellenkezőleg. Az erős eddig azért volt erős, mert jobban úszott és jobban lőtt, vagyis a tudásbéli különbség mostantól még inkább ki fog domborodni. Ami nekünk, magyaroknak jó. Mégis megfontolandó, amit Faragó Tamás mondott a maga szokványosan kendőzetlen stílusában:

"Elvben szakembereknek kellene úgy átalakítaniuk a szabályokat, hogy a dilettánsok is értsék őket. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy olyanok módosítják a szabályokat, akik magukat szakembe- reknek mondják, holott dilettánsok."

 

 

 

Jóllehet a vízilabda az olimpiai program legősibb csapatsportja, több mint száz év alatt sokkal többször változott a játék szabályrendszere, mint bármelyik másik sportágban.

Anno
Ősi változat: csónakokra játszották a pólót, aki a másik ladikjára tudta helyezni a labdát, gólt ért el. Hátulütők: a kapus bármilyen módszerrel megakadályozhatta a gólt, s minthogy a hajón tartózkodhatott, nemes egyszerűséggel a kapujára törő nyakába zuhanhatott. Ez tényleg nyaktörő mutatvány volt…

1890
Tutajok helyett kapukra játsszák a vízilabdát. Nincs támadóidő, a játékidő 2x7 perc, minden gól után ráúszás van. Cserelehetőség nincs.

1905
Játékvezetői sípszónál mindenkinek meg kell állnia, és csak a szabaddobás elvégzése után mehet tovább. Aki ez ellen vét (elúszás”), kiállítják. A kiállított a következő gólnál térhet vissza, függetlenül attól, melyik kapuba lőtték (0-0-s meccsnél az első percben kiállított kintről nézte végig a partit…).

1929
Elválasztják az egyszerű, a súlyos és a durva szabálytalanságokat, és az ezeknél meghozandó ítéleteket (szabaddobás, kiállítás, négyméteres). Betiltják a fröcskölést.

1935
Bevezetik a szigorított szabaddobást: a kapu közelében elkövetett durva szabálytalanságok után azonnal kapura lehet lőni a labdát.

1950
A legfontosabb változás a pólótörténetben: megszűnik az állójáték, azaz sípszónál is lehet mozogni. 2x10 percre nő a játékidő. Eltörlik a szigorított szabaddobást.

1956
Megszűnik a gólokat követő ráúszás, középkezdéssel folytatódik a játék. Megszületik az időhúzás intézménye, azaz passzív játéknál el lehet venni a labdát. A négyméterest érően faultolónak nem kell kiállnia.

1961
Bevezetik a negyedeket: a játékidő 4x5 perc, a szünetek kétpercesek. A meccseken szerepeltethető négy tartalék játékos is, akiket a negyedszünetekben lehet beküldeni.

1967
A büntetőpontok őrült kavalkádja: nincs kiállítás, viszont minden súlyos szabálytalanságért büntetőpontot kell ítélni, és minden harmadik pont után az ellenfél négyméterest lőhet (az 1968-as olimpia döntőjének 24 góljából 22 négyesből esett). Páros kiállításnál előfordulhatott, hogy előbb az egyik, majd a másik gárda lőtt négyest.

1970
Visszatér a kiállítás intézménye, de nem gólig tart: egy percre megy ki a vétkes. Aki összegyűjti a harmadik hibáját, végleg kiáll.

1971
Bevezetik a támadóidőt, amely 45 másodperc, cserélni a gólok után is lehet.

1977
A támadóidő 35, a kiállítás időtartama 45 másodpercre csökken. Áttérnek a két játékvezetős szisztémára. A kapus átdobhatja a labdát a félpályán, a szabaddobást bárki elvégezheti (nem csak a sértett), és nem kell megvárni, amíg a kiállított elhagyja a medencét. Nemzetközi meccseken kötelező a fülvédős sapka.

1981
A játékidő 4x7 percre nő, a csapatok létszáma 11-ről 13-ra nő.

1984
A mérkőzés bármelyik pillanatában lehet cserélni, a kiállítás ideje 35 másodpercre csökken.

1992
A kiállítási idő 20 másodpercre csökken.

1996
Megszűnik a játékvezetők zászlóhasználata, kézjelzésekkel vezetik a mérkőzéseket. Bevezetik az időkérést: meccsenként két-két lehetőségük van az edzőknek. A szabaddobást hét méteren túlról azonnal rá lehet lőni.

 

AZ ITTHONIAK SZERINT
Kemény Dénes, a kétszeres olimpiai bajnok férfiválogatott szövetségi kapitánya:
"A játékvezetőkön múlik az egész. Ha kellő intelligenciával közelítenek a játékhoz, izgalmas meccseket láthatunk majd - ellenkező esetben az új szabályok egyértelműen unalmasabbá teszik a vízilabdát. Ha csak azért fújnak be szabaddobásokat a mezőnyben, mert megszokták, akkor előbb-utóbb az összes csapat területet fog védeni öt-hat méteren, miközben a centert igyekeznek négy méteren tartani. Az új rendszerben ugyanis azok a csapatok fognak sikert elérni, akik eredményesen alkalmazzák a szoros emberfogást - erre azonban kizárólag akkor van esélyük, ha nem adnak nyakra-főre szabaddobásokat öt-hat méteren: nálunk például Kásás Tomi és Biros Peti úgy tudja alkalmazni a szoros emberfogást, hogy közben nem faultol - ha ezt a fajta stílust hagyják érvényesülni, akkor a lefordulásos játék diadalmaskodhat az unalmas zónázgatással szemben."

Faragó Tamás, a világbajnok női válogatott szövetségi kapitánya:
"Sok mindent kipróbáltak, de még mindig nem találták meg a tutit: az egésznek az lenne a lényege, hogy minél több gól legyen, s hogy egy jó játékos meccsenként minimum öt-hat gólt lőjön, a legmagasabb szinten is. A sportot ma sztárokkal lehet eladni, sztárt pedig abból lehet csinálni, aki ontja a gólokat. Többek között az a baj, hogy például több mint egy évszázaddal ezelőtt meghatározták a kapu magasságát, és ahhoz azóta sem nyúltak hozzá, jóllehet a statisztikák szerint Észak-Amerika és Európa lakosainak átlagmagassága tizenhárom centivel nőtt az elmúlt száz esztendőben."

Kovács István, az ötszörös bajnok Domino-BHSE férficsapatának edzője:
"Még inkább megnő az erőnléti felkészítés fontossága, az új játék ugyanis sokkal nagyobb állóképességet igényel, jóval intenzívebb lesz az úszás. Eleinte fontos, ki tud jobban alkalmazkodni a kornerszabály változásához, ki reagál gyorsabban arra, hogy amiért régen szöglet járt, azért most nem, azaz lehet fordulni. Ugyanezen okból nem lehet bazírozni arra, mint régen, hogy lőjünk egy kornert, és pihenjünk egy keveset. Csökken a támadóidő is, azaz gyorsabb befejezésre kell törekedni, ez megint a le-felúszást segíti elő. Épp ezért - úgy vélem - lejárt a meccseket végigjátszó játékosok kora, már csak azért is, mert a játékidő is hosszabb lett. Azaz sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minőségi cserék legyenek a csapatban."

A KÜLFÖLDIEK SZERINT
Gianni Lonzi, a nemzetközi szövetség pólósfőnöke:
"Mindannyian abban vagyunk érdekelve, hogy a vízilabda lépést tartson a korral: az elmúlt években látható volt a fejlődés, a szabályokat ezek szerint kell kiigazítani. Mi úgy gondoltuk, ezek a megfelelő lépések."

Erhan Tulga, a legtöbbet foglalkoztatott FINA-játékvezető:
"Eddig mindenki a centerjátékot erőltette, az új szabályok színesíthetik a vízilabdát, több lesz az akció."

Hagen Stamm, a német válogatott szövetségi kapitánya:
"Az ötméteres szabály rémálom, a hat még elviselhető lenne. Lövő- és úszóverseny lesz a vízilabdából, az dönt, kinek vannak jobb úszói."

Petar Porobics, a szerb-montenegrói válogatott szövetségi kapitánya:
"Óriási viták várhatók az ötméteres vonal környékén, mivel sokkal többen fognak vállalkozni a szabaddobások rálövésére."

Alekszandar Sapics, a szerbek gólkirálya:
"Tök mindegy, mit módosítgatnak, úgyis mindig a bírókon múlik az egész…"