A legfontosabb pillanat: Szilágyi Péter (jobbra) és Martin György aláírja a szerzôdést

Sötétbarna bőr, frissen borotvált arc, türelmes válaszok a megállíthatatlanul özönlő kérdésekre. Több mint 25 órás utazás után is állta a sarat Szilágyi Péter, aki a világbajnok női pólóválogatott éléről távozó Faragó Tamás helyét veszi át szerdától. A margitszigeti Grand Hotelben kedden kanyarította alá a nevét a Magyar Vízilabda-szövetséggel kötött megállapodásra.
Messze földön végzett munkájának zárásaként az új-zélandi női együttes a harmadik helyen végzett a vasárnap véget érő Brit Nemzetközösségi Játékokon. Az ausztráliai Perthben megrendezett torna után rögtön útnak indult a 39 esztendős szakvezető, és már a magyar válogatott hivatalos pólójában feszített a Szigeten.

– Hogy telt az ideje az elmúlt két napban?
– Vasárnap fél ötkor volt az eredményhirdetés, este hétkor a bankett, amelyről elkéstünk. Egy kis megbeszélést tartottunk, elbúcsúztam a csapattól. Felemás érzések dolgoztak bennem, hiszen évekig fáradoztunk együtt, hogy fejlődhessünk. Különösen megható volt, hogy hétfő délután kijöttek a játékosok a repülőtérre, négykor szállt fel a gép Szingapúr felé. Öt és fél órás út következett, majd két és fél órás várakozás, aztán tizenhárom óra repülés Frankfurtig. Utána már csak másfél órát vártam a budapesti indulásra, és körülbelül ugyanennyi ideig tartott az út.

– Ehhez képest jó állapotnak örvend.
– Első utam a Hajós uszodába vezetett, ahol lefürödtem, megborotválkoztam.
– Kapott valamiféle búcsúajándékot?
A pólója alá nyúlt, és előhúzott egy szabálytalan alakú, hosszúkás, középen lyukas, sötétzöld színű amulettet.
– Ez szerencsét hozó nyakbavaló, amelyet nem lehet vásárolni, csak ajándékba kapni. Állítólag nagyon kevés készül belőle. Szerencsét hozó zöld kő, amelyet egy idős maori nő is megáldott. A banketten a játékosok szülei is csodájára jártak, mert az ilyen dísz nem szokványos látvány az egyszeri földi halandó nyakában.

– Min morfondírozott a hosszú repülőút alatt? Feltette magának a kérdést, hogy a paradicsomi állapotok után milyen lesz Magyarország?
– Gondoltam rá, hiszen lassan nyolc éve hogy nem itthon dolgozom, így nemcsak a póló, hanem maga az ország is sokat változott. Hozzáteszem, minden évben hazajöttünk a családommal, sőt a lányaim szeptemberben és októberben itthon jártak iskolába, és letették a különbözeti vizsgákat. No és persze az előttem álló feladatokon járt az agyam.
– Mit mond a szerdai, első edzésen?
– Előre nem akarom elárulni, furcsa lenne, hogy az újságban előbb megjelenik. De az azért nem titok, hogy aki be akar kerülni a csapatba, annak jobbnak kell lennie a világbajnokoknál, ugyanakkor pusztán a világbajnoki cím sem jelent garanciát.

– Említette a családot. Mit szóltak a hazatéréshez?
– A kilencéves Dorottya örült, a tíz és fél éves Viktória ellenben azt mondta, hagyjunk neki ott egy sátrat, és abban lakik majd tovább. A feleségem sem mellette, sem ellene nem volt.
– Most csak egy kis pogygyásszal érkezett. Még vissza kell mennie, hogy végleg öszszecsomagoljon?
– Nem, túl vagyunk rajta. A perthi torna előtt összepakoltunk, ingóságainkat január huszonkettedikén konténerbe rakták, amely két nappal később útnak is indult. A feleségem és a gyerekek már pénteken hazaérkeztek, egy ideig félnomád körülmények között lakunk.